HTML

Utazás a koponyánk körül

Ha két embert ugyanabban a térben, ugyanannak az eseménynek a szemlélőivé teszünk, meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy másra emlékeznek és máshogyan, azokból a képkockákból, amik a szemük előtt futottak le. Az ember képes meglátni dolgokat, de vajon ugyanazt látjuk-e mint mások, s ha nem, akkor vajon melyik a valóság? Mit érzékelünk mások és a magunk szemében? Tudat, lélek vagy valami egészen más? Automatikus vagy feltételes? Látható vagy láthatatlan? Kérdés vagy válasz? Egy biztos: végtelen utazás...

Friss topikok

Linkblog

Egyedül megyünk egymással tovább...

2010.08.30. 14:45 :: KisWendy

Indítottam egy blogot. Egyetlen kattintással közel kerülhet hozzánk a világ és minden ami ebben a szűk, mégis kitágított létben várhat ránk. Szélhámosság? Talán. Használni szeretném az általa nyújtott kapaszkodót, melynek végein emberek pötyögik betűnként kívánságaikat, szorongásaikat, játszanak láthatatlan jutalmakért, majd fáradtan dőlnek ágyukba egyedül vagy valaki mellé.

Idegenek vagyunk, mégis ott dúl mindannyiunkban a szomjúság egymás iránt, amit beletuszkolunk egy virtuális bőröndbe, hogy legalább a látszata meglegyen a valóság törékeny illúziójának. Féltve őrzött magány, a modern kor legújabb betegsége, amiről nem is veszünk tudomást. Arctalanul, test nélkül vagyunk képesek csodálni a legrejtélyesebb alkotást, ami évmilliók során a Földön hagyta nyomát: az embert, a "halhatatlanság mágusát." Magunkat csodáljuk, a megállíthatatlan fejlődés kattogását, amiben sokan elveszítjük az irányítást. Sokszor azt érzem, elfelejtettünk valamit, ami a részünk volt, ami hozzánk tartozott, és most üresen tátong létezésünk sikerének közepén egy óriási lyuk, amely elnyeli az egyre halkabb kiáltásokat.

Fogalmakat alkotunk, elméleteket gyártunk, bástyákat emelünk és szabályokat állítunk fel, hogy konzerváljuk biztonságunk ingatag talaját. Védekezünk, hiszen félünk egymástól és magunktól, attól, amit ismerünk és attól is, ami ismeretlen világ. Egyre több a tapasztalás, de egyre kevesebb a mélysége annak, ha megérinti arcunkat egy bimbózó virág. Alszunk és ébredünk, miközben álmaink megrekednek a kettő határán, és a kopogást nem hallja meg zajhoz szokott fülünk.

Csodálom a létezést a maga tökéletességével, szeretem az embert a maga tökéletlenségével. Az egész apró darabokra szakadt szét, s minden egyes létező keresi a saját válaszát. Emlékszem arra, mit mondott Karinthy Frigyes: "Analízis. Valóban, a múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert. Jöhetne már valaki, aki megint összerakja."

Indítottam egy blogot, mert sosem tudhatjuk fej lesz-e vagy írás. Kutattam, sokat. Amit találtam, nem tudás. Néha talán egy-egy kisebb halál. Egyetlen porszemben az egész világ.

Szólj hozzá!

Címkék: blog magány ember karinthy frigyes létezés

süti beállítások módosítása