Párhuzamos eszmefuttatásaink gyakran kizárólagosságra törekednek, melynek eredményeként kívülállóvá válunk saját életterünk peremén. A logikai hiba természetes, valamint természetellenes megnyilvánulásokból gyúrja egységbe az üres halmaz láthatatlan elemeit, hogy aztán képes legyen alátámasztani a felfedezést, amiről agyunkban már jó előre megalkottuk saját képeinket és fogalmainkat. Idő - és térnyerés, ami egy ponton elszakad a valóság részecskéitől, majd távoli pontok rendszertelen szabályain keresztül összekapcsolódik, feladva ezzel létjogosultságát, s annak indokait. Átlényegül tapintható közeggé, ahol az eszmék elvesztik önállóságukat, s tulajdon gyanánt kezdenek funkcionálni. Az ember tehát megpróbálja meghaladni önmagát, s teremtményi mivoltát teremtővé igyekszik formálni, bízva abban, hogy felhalmozott tudása -, mely csupán töredékes -, képes neki megválaszolni mindazt, ami a szabály keretein kívül esik. "Felfogni annyit jelent, mint uralkodni" - mondja Georg Wilhelm Friedrich Hegel, ám az ismeret mennyisége és minősége, a befogadó és befogadott tér alapjaiban korlátozza vagy éppen kitágítja a rész-egész interakcióit. S ez csupán a jéghegy csúcsa, hiszen válaszok helyett csupa kérdésbe ütközik a gondolkodni vágyó elme, s az agyban keringő ingerek tipizálás útján igyekeznek közelebb kerülni vélt, vagy valós igazságuk központi magjához. Vajon miért üldözi a tudást, s vajon miért látja ebben megtestesülni hatalmát? Létezik-e hatalom a maga teljességében, s vajon miért van rá szükség? Mire vágyunk igazából: tudásra, hatalomra, vagy valami egészen másfajta bizonyosságot keresünk, amely megadja számunkra a kimeríthetetlenség érzetét? Mit keres a ráció a transzcendentalizmus mezején?
Lehetséges alternatíváink első állomása legyen a szellemé, s ezzel együtt a művészeté! Megjelenítési formája a legtöbb esetben absztrakcióként ölt testet, ami ugyan dolog, tulajdonság és viszony szempontjából fogja közre a gondolkodást és a megismerést, ám elméletének gyengesége éppen a korlátolt érvényesség. A felépített képek és gondolatok, amik mentén az agy kitágítja tudásának létterét, s hatalmat indukál elvont fogalmakba, csupán addig működnek, amíg önmaga és a szabály meg nem kérdőjeleződik. Ha azonban az érzékelés, valamint az észlelés meghaladásával létrehozott absztrakt világképre az ember már nem tart igényt, ugyanis nem szolgálja fennmaradását, vagy éppen ártalmas neki, hatalmi státusza a semmibe vész.
A következő szint a nonfiguratív ellensúlyozásaként a "homo sapiens"-eké. Koncepciók egész sora fémjelzi tündöklésük és bukásuk megújuló korszakait, ahol olykor saját igazságuk legszilárdabb gyökereit erőszakkal teszik a földdel egyenlővé, csakhogy kételyeik láthatatlanná váljanak. Elméletük gyakorlatias kudarca romba dönti a szabályosan felállított bábuk hosszú sorát, s ezzel a mozdulattal az illúziók fennhatósága is véget ér.
A sor végén, - nézőpont alapján akár az elején - , az idealizmus vonja magára az igazság felé törekvők figyelmét. Egy eszme, ami tézisként kezdi meg működését, aztán mielőtt saját vesztébe rohanna, a természet útját állja egyfajta antitézisként. A lineáris, görbe, amorf vonalak végül a koncentrált képek és gondolatok üres halmazából felszabadítják az önmagára találó szellemet, aki uralma egyedüli birtokosaként igyekszik megérteni a transzcendens lényegét. Az anyagi világ jelenségei másodlagossá válnak, ám a kiábrándulás óriási erővel taszítja a szakadék felett egyensúlyozókat az örök szkepszis felé.
A "circulus vitiosus" (önmagába visszatérő kör) képtelen feloldani saját határait, hiszen táptalaja pusztán terméketlen okoskodás, hibás következtetések egyenletes halmaza. S vajon ez az állítás megállja-e a helyét? Valóban hibás,s ha igen, az adott alternatíva mely részében lapul meg a rendellenesség? Avagy hiányból fakadnak a ráció újabb és újabb kísérletei, melyek a transzcendens tökéletesség igazságát keresik? S ez elég csupán? Rudolf Steiner így nyilatkozik: "A gondolkodást nélkülöző érzelmi élet lassanként elveszíti minden kapcsolatát a világgal is. A teljességre törekvő ember a világ megismerése mellett érzésvilága kifejlesztésére és kiművelésére is súlyt helyez. Az érzés éppen az az eszközünk, amely által a fogalmak konkrét életet kapnak." Projekció? Gondolat? Rész? Egész? A jéghegy csúcsa, és alatta a többi rész.
